...Pár nap múlva kiderült, hogy az üres SIM kártyatok nem volt elég bizonyíték. Többször  „lerohadtarabozták”, majd a saját Koránjából tépették ki vele a lapokat, de ő mosolyogva tűrte. Miután rájöttek, hogy a vamzer, aki feldobta, hazudott, még bocsánatot is kértek tőle. Az egyik nap a kondiban voltunk, amikor belép az az őr, aki megcsinálta (átkutatta) az arabot, és a szemünk láttára kéri meg Zolit, mondja azt, hogy az eljárás alatt nem volt semmi rohadtarabozás és Korán-tépkedés sem. Szegény Zoli csak hebeg-habog. Neki is másfél év kedvezménye van. Halálsápadt, azt kérdi, mit tegyen, ő ott sem volt, mikor az arabot szétszedték.

 

Az az őr, akiről beszélek, egy külön típust testesít meg, amelyik úgy érzi, produkáltatnia kell az embereit, hogy a művész úr lássa, milyen fasza gyerek. Ma, ha tetszik, ha nem, Csillag születiket kellett játszani a raktárban! Az asztal mellé ültetett maga mellé, és a vele jött rabnak énekelnie kellett. Szegény borzalmasan érezte magát, de itt nem lehet nemet mondani, hát énekelt. Én, amilyen gyorsan lehetett, lenyomtam a képzeletbeli gombot, minél kevesebbet szenvedjen szegény... Azt látom, hogy embertelen hangnemben ordibálnak arabokkal: A mocskos ku... anyád, te szemét ge... mit dörömbölsz az ajtón?!« Ez a minimum... Ütést, verést még nem láttam.